A terv.

5.fejezet

-       Szerintem itt az ideje, hogy hazainduljunk. Már elmúlt éjfél. – pillantottam karórámra döbbenten.

-       Komolyan? Amikor veled vagyok, mindig elvesztem az időérzékem. – nevetett. – Biztos menni akarsz?

-       Holnap mindannyian korán kelünk. Mi 6-kor, ti meg fél 5-kor. Nem ártana, ha legalább egy kicsit aludnánk előtte.

-       Jó, rendben, igazad van. Remélem azok a barmok még nem gyújtották fel a konyhát. – sóhajtott fel aggodalmasan.

-       Miről beszélsz?

-       Tudod, úgy jöttem el otthonról, hogy Yoseob és Dongwoon épp muffint készültek sütni.

-       De az miért baj? – kérdeztem kíváncsian.

-       Cukor helyett először majdnem sót tettek a masszába. – felelt elborzadva. Nos, igen…és ez még az ottléte alatt történt. Vajon mi lehet most a helyzet? 

-       Úristen! Na, akkor már csak ezért is siess! Holnap találkozunk! Szia! – búcsúztam el tőle, majd a jelenlegi szállásom felé vettem volna az irányt, ha meg nem ragadja erőteljesen a vállam.

-       Várj!

-       Igen?

-       Neked tényleg nagyon tetszik Gikwang, ugye?

-        Dojoon! Ezt…ezt…ezt egyáltalán nem most kéne megbeszélnünk. – válaszoltam szégyenlősen. Nem tagadom, meglepett a hirtelen jött kérdésével.

-       Sora, csak válaszolj őszintén. Igen vagy nem?

-       Kérlek Doojoon…

-       Igen vagy nem?

-       Fogalmam sincs. Tudod olyan furcsa ez az egész. Kevés időt töltök vele, nem ismerem eléggé, mint például te vagy a többiek, akik hasonló körökben mozognak, néha pedig anélkül eltelik egy hét, hogy egyáltalán láttam volna, és mindez azért, mert ő egy fontos ember Koreában. Ő Gikwang a Beast-ből. De ezt az oldalát én inkább tisztelem, mintsem, hogy szeretném. Félre ne érts, örülök, hogy boldoggá teszi az embereket a zenéjével és a táncával, viszont én úgy ismertem meg őt, mint egy átlagos srácot, hiszen akkor még nem voltatok olyan népszerűek. Engem azt hiszem, az egyszerű Lee Gikwang varázsolt el. Bár bevallom őszintén, sokszor még most is csak úgy tekintek rá, mint a srácra a szomszéd házból. Akivel bármilyen butaságról el tudok beszélgetni, akinek a mosolyától elolvadok, akinek a csipkelődéseit is elviselem, aki bármikor zavarba tud hozni, aki mindig megnevettet. Igen, talán, talán tetszik egy kicsit. – mosolyodtam el halványan. Lee Gikwang, akiért már az első napomtól fogva oda voltam, de csak most így 2 év után, sikerült hivatalosan kijelentenem, hogy tetszik. Nem semmi.

-       Talán tetszik egy kicsit? Sora, az elmondottak alapján te szerelmes vagy belé. SZERELMES. – nézett rám vigyorogva Doojoon, mire én mérgesen oldalba vágtam.

-       Ne mondj butaságokat. Egy szóval sem mondtam, hogy szerelmes vagyok belé.

-       Ez igaz, tényleg nem. Akkor viszont, csak annyit tegyél meg, hogy válaszolsz 1 kérdésemre.

-       Hallgatlak.

-       Mit szeretsz benne?

-       Ugyan nem konkrétan, de ezt az imént már elmondtam. Na, mindegy.  Leginkább azt, hogy bármiről el tudok vele beszélgetni, a gyönyörű mosolyától, mindig jobb kedvem lesz, ha csipkelődni próbál, még az is édes és már a jelenlététől melegség önt el. Csupán ennyi…NA, NEEE!! ÉN, ÉN, ÉN TÉNYLEG SZERELMES VAGYOK BELÉ! – estem hirtelen pánikba, amin Doojoon a hangos nevetésével nem igazán segített.

-       Imádom a reakcióidat. Hatalmasak. – törölgette a könnyeit.

-       Hagyd abba! Most mi lesz velem?

-       Úgy viselkedsz, mintha valami katasztrofális dolog történt volna veled. Csak szere…

-       Ki ne mondd. Nem vagyok az! LÁLÁLÁ NEM HALLOM! – dúdolgattam hangosan. Igen, érett nő vagyok.

-       Most nagyon gyerekes vagy, ugye tudod? Ne félj a szerelemtől.

-       Már hogyne félnék. Ez az első alkalom, hogy szerelmes vagyok valakibe. – vallottam be félénken. – Ijesztő.

-       Nincs mitől paráznod tökmag. – simogatta meg a fejem búbját. – Én inkább azt javaslom, dolgozz ki valami tervet.

-       Tervet?

-       4 hónap áll előttünk. 4 teljes hónapot Gikwanggal fogsz tölteni. Itt az ideje, hogy összegyere vele.

-       Igen Doojoon, mert ez ilyen egyszerűen megy. ’Gikwang, te mostantól a barátom leszel’ és hopp megtörténik. Álomvilág.

-       Lassan de biztosan kell haladnod. Nem tartom reménytelennek a dolgot. Annyi az egész, hogy most nem várhatsz csodára a seggeden ülve, mint általában.

-       Igen? Akkor mit kéne tennem?

-       Kezdetben, például, ülj mellé holnap a buszon.

-       Valószínűleg a másfél órás utat az én társaságomban tervezte eltölteni. – hordtam le a tervét gúnyosan.

-       Mindent megoldok, csak legyél majd mellette. Rendben vagy rendben?

-       Túl nehéz a választás. Rendben.

-        De akkor tényleg! Nehogy meghátrálj az utolsó pillanatban.

-       Nyugi már, ez azért nem olyan nagy dolog. – mondtam könnyelműen.

-       Szerintem sem. Viszont most már tényleg menjünk.

-       Oké. Szia és köszönöm!

-       Ugyan, nincs mit. Mindannyiunk számára nehéz nézni a bénázásotokat.

-       Hé, miért beszélsz többes számba?

-       Jóéjszakát Sora! – köszönt el kuncgova, semmi választ sem adva a kérdésemre. Nagyszerű.

***

Halkan osontam át a nappalin keresztül. Bár már sötét volt, azt, hogy a bőröndök szépen el vannak rendezve, tökéletesen ki lehetett venni. A vendégszoba felől apró zajokat hallottam. Amy és Mei még nem alszanak? Közelebb érve, az ajtó alatt már erős fényt is láttam. Mi folyik benn? Majdnem 1 óra van, és még ébren vannak? Lenyomtam a kilincset és benyitottam. Felvázolom a helyzetet. Két matrac, az egyiken Amy és Gayoon a másikon pedig Mei és Hyuna. 4 zacskó chips a földön, két nagy light cola az iróasztalon. Mindeféle női magazinok hol a kezükbe, hol a matracon. Tipikus éjjeli baglyok.

-       Mi a fenét csináltok? Holnap 6-kor kelünk, ti meg itt virrasztotok? Normálisak vagytok? – kérdeztem tettetett felháborodással. Majd pont én szidom le őket, aki 1 körül teszi be a lábát a házba.

-       Csatlakozol? – érdeklődött Gayoon, miközben bekapott egy burgonyaszirmot.

-       Alap. – vigyorogtam rá és ledobtam magam Mei és Hyuna közé. Úgy látszik, ma már nem nagyon fogok aludni. – Egyébként haragszotok?

-       Miért haragudnánk? Jihyunra jött rá az 5 perc. Inkább csak nagyon kínos volt miután elszaladtál. Kivel taliztál? – kérdezte Amy.

-       Doojoon. – feleltem, majd kezembe vettem egy szimpatikus magazint.

-       Bárcsak ott lehettem volna a veszekedéseteknél. – sajnálkozott Mei. Ja, tényleg, ők éppen kinn békültek. Amy azóta már biztos beavatta őket a részletekbe.

-       Nyugi Mei, nem volt semmi.

-       Épp ez az. Ha ott vagyok, lett volna. – mondta, mire mosolyogva átöleltem.

-       Én sem voltam ott, de Jihyun helyett is bocsánatot kérek. Ő a leader, és ez gyakran már önmagában is stresszes. Ne vedd magadra, nem rád irányult! – nézett rám kedvesen Hyuna.

-       Aranyos vagy, de ezen nincs mit szépíteni. Utál és ezt sajnos el kell fogadnom.

-       Nem értelek Sora, én nem hagynám, hogy valaki csak így beszéljen velem, akkor is, ha fölöttem áll. Úgy meg pláne nem, hogy okot sem adtam neki az ellenszenvre. – fejtette ki véleményét Amy.

-       Igaza van. Imádom Jihyunt, de ez még tőle is sok volt. Ne hagyd magad. – szólt Gayoon is. Én csak bólintottam egyet. 2 körül véget vetettünk a traccs partinak és mindannyian nyugovóra tértünk.

***

-       Sora, Sora kelj fel! Sora, Sora! – rángatta valaki a testemet, hangosan ordítva. Lassan kinyitottam szemimet, és Sohyun ideges képével találtam szemben magam. – Na, végre! Öltözz már, ¾ óra múlva itt a busz. Nem értem mi van ma mindenkivel. Amy és Mei, mintha zombik lennének, Gayoon meg Hyuna pedig úgy néznek ki, mint a mosott szar.

-       Én sem értem. Mindegy sietek! – próbáltam megnyugtatni. Amiről nem tud, az nem fáj. Sohyun az ajtó felé sétált, még egyszer rám nézett, majd kiment. Összeválogattam a ruháimat és rohantam a fürdőszobába. A tükörbe pillantva megijedtem saját magamtól. Hál’ isten, hogy feltalálták a sminket.

***

-       Csajszik, megjött a busz! Beszállás! – kiáltott be a lányok menedzsere. Egy szempillantás alatt elkezdett remegni az egész testem. Most kell Gikwang mellé ülnöm. Muszáj. Nem szabad meghátrálnom. Doojoon elintézte. Muszáj. Erős vagyok, nem gyáva. Erős vagyok, nem gyáva.

-       Gyere Sora. – zökkentett ki Mei a gondolkozásomból. Bólintottam, majd elindultunk a busz felé. A vezető már segítőkészen ott állt a csomagtartó szerűség mellett. Átadtuk neki a cuccunkat, és illedelmesen megköszöntük. Legjobb barátnőm bátorítóan megszorította a kezemet. Tegnap este megosztottam mind a négyükkel a tervemet. Kivétel nélkül vigyorogtak és sok sikert kívántak. El is kél mondjuk. Lassan felsétáltam a buszba. Nem volt túlzottan nagy, de szükség sem volt arra, hogy az legyen. Doojoon leghátul ült Dongwoon és Yoseob társaságában. Gondolom szemmel akarta tartani őket. Mikor a két fiatalabbik meglátott, vidáman integetve hívtak a tárasságukba, de én mosolyogva megráztam a fejem. Kicsit előrébb Junhyung ült Hyunseung mellett, mindketten zenét hallgattak. Ők szintén barátságosan mutogattak az előttük lévő helyekre, de én ismét elutasítottam. Végül megakadt a szemem a magányosan üldögélő Gikwangon, ahogy neki is rajtam. Egymásra mosolyogtunk és ezzel erőt véve magamon, elindultam felé.

Éjszakai séta.

4. fejezet

Doojoon már régóta részese volt az életemnek, akárcsak Mei. Nem véletlen, hogy ők álltak hozzám a legközelebb. A többieket is mindennél jobban imádtam, de a két érzést nem lehetett összehasonlítani. Mei mellettem állt a nehéz időkben, Doojoon pedig átélte velem. A 4minute és a Beast további tagjai sosem ismerték az elkeseredett Sorat. De ez így volt rendjén. Már messziről észrevettem a Mirage kávézó előtt integető Doojoon-t. Lépteimet gyorsabbra vettem.

-        Szia, kicsi Sora! – zárt ölelő karjaiba mosolyogva, amit én természetesen viszonoztam.

-        Szia! Na, mi volt ilyen fontos? – kérdeztem kíváncsian.

-        Igazából nincs semmi érdekes, csak sétálni akartam veled és egy nagy vaníliás turmix táraságában. Tudtam, ha csupán ennyit írok, úgysem jössz el. Ezért írtam, hogy S.O.S. – nevette el magát, saját ravaszságán. Én is ugyanezt tettem… JA MÉGSE!

-        Neked komolyan este 11-kor van kilométer hiányod? – néztem rá megrökönyödve.

-        Inkább örülnél, hogy a Beast leaderje veled szeretne lenni egy kicsit. Tudod, hogy most több millió lány lenne a helyedben? – húzta fel az orrát arrogánsan. Itt már belőlem is ki tört a röhögés. Főleg azért, mert régen sokáig abban a hitben éltem, hogy miután hírnevet szerez, rólam teljesen el fog feledkezni. Azt gondoltam, hogy majd sokkal jobb lány barátokra tesz szert. Végül totálisan az ellenkezője történt. Ugyanannyi időt töltött velem, sőt talán még többet is a kelleténél. Nem kérdés, hogy tiszteltem emiatt. – Bemegyünk amúgy?

-        Előbb még sétálni akartál.

-        Elvitelre kérjük te tök. – karolt át egyik karjával, míg a másikkal ügyesen barackot nyomott a fejemre. Szép barátság a miénk, mondtam már?

-        Ezt még egyszer meg ne próbáld! – ütöttem jobb karjába minden erőmmel.

-        Aszta, milyen gyenge vagy!

-        Ez nem igaz!

-        Persze, hogy nem. – hagyta rám, majd elindult befelé. Mielőtt követtem volna, az emlékek ismét megrohamozták elmémet. Mirage Kávézó. A közös törzshelyünk Doojoon-nal. Annak idején itt dolgoztunk, miután nem sikerült bejutnunk a JYP-hez. Mivel kellett a pénz mindkettőnknek, sürgősen állás után kezdtünk el kutatni. Legjobb barátom ügyesen rá is bukkant erre. Igaz, hogy mindössze csak 2 hétig voltunk felszolgálók, de ennek ellenére nagyon jóba lettünk a tulajjal, aki egy kedves, idős hölgy volt. Doojoon most már befutott énekes, én meg egy szuper csapatnál táncolok, mégis van bennünk valami megmagyarázhatatlan görcsös ragaszkodás ehhez a helyhez. Hiszen emlékeztet, hogy honnan indultunk és most hol tartunk. Ezt pedig sosem szabad elfelejteni! Dunsztom sincs mennyi ideig ácsoroghattam az úton, de mikor már indultam volna befelé, épp Doojoon jött ki az ajtón, Yura néni társaságában. Ő volt a főnök, akit az imént említettem.

-        Yura néni! – öleltem meg vidáman.

-        Istenem Sora, de régen láttalak téged is! Egyre gyönyörűbb vagy gyermekem! – dicsért meg kedvesen.

-        Ugyan Yura néni, semmi ilyesmi…

-        Dehogynem! Csodaszép vagy Sora!

-        Inkább Yura néni az! Lefogadom, hogy hemzsegnek maga körül a férfiak.

-        Még szép! Öregember, nem vénember! – kacsintott ránk, mire mi csak elnevettük magunkat. – Most viszont megyek haza, egyre fárasztóbb ez a munka.  Doojoon mondta, hogy holnap turnéra indultok. Aztán vigyázni ám magatokra! Épségben akarom tudni a két kedvenc sztárom!

-        Így lesz! Vigyázzon ön is magára Yura néni!- mosolygott Doojoon, majd búcsúzóul ő is megölelte.

-        Imádom őt. – néztem távolodó alakja után. – Olyan mintha a nagymamám lenne.

-        Én is szeretem. Kevés hozzá hasonló embert ismerek. Gondolj bele, már 68 éves, és szinte segítség nélkül üzemeltet egy késő estig nyitva tartó kávéházat. Egyébként tessék, itt van a banán turmixod. – nyújtotta át nekem a másik kezében lévő műanyag poharat. Bambán bámultam rá. Én nem is voltam benn, sőt nem is mondtam neki semmit.

-        Honnan tudtad, hogy ezt akarok inni?

-        10-ből 9-szer ezt kéred. Nem nagy kunszt.

-        Értem.

-        Te, Sora van valami baj? Általában ilyenkor már nagyban mesélsz erről-arról, most meg olyan szótlan vagy…

-        G.NA, Gayoon és Amy közt volt egy kisebb nézeteltérés, de az ott helyben meg is oldódott végül.

-        Akkor meg?

-        Összevesztem Jihyun-nal. – ismertem be nagyot sóhajtva.

-        Sosem szerettétek egymást. Én sem bírom különösebben. Na és?

-        De ez most más volt. Látnod kellett volna a szemében azt a gyűlöletet.

-        Biztos túl sokáig magában tartogatta. Gondolom a bejutásodat is felhozta.– tippelt Doojoon, miközben nagyot kortyolt italából.

-        Talált süllyedt. Ezen kívül még Gikwangot is megemlítette. Tetszik neki. – természetesen legjobb barátom is be van avatva személyes dolgaimba.

-        Év poénja.

-        Komolyan mondom Doojoon. Azt, hogy a tánccal piszkál már megszoktam. De Gikwangról még egyszer sem beszélt. Ha neki is tetszik, akkor én akár el is felejthetem. Szép lány, hírnévvel és tehetséggel megáldva.
-        Te viszont kívül-belül szebb vagy. A hírnév semmit sem számít és te is ugyanolyan tehetséges vagy. Nincs mitől félned. – próbált jobb kedvre deríteni, de valahogy nem segített. Érdekes egy turné lesz, az már egyszer biztos!

Ellentétek.

3. fejezet

Pár perc alatt temérdek mennyiségű kérdést sikerült rázúdítanom G.NA-ra. Szegénykém alig győzött válaszolni. De nem tehettem róla! Mint mondtam, annyira régen sikerült vele normálisan eldumálgatnom. Kötelességemnek tartottam a hogyléte felől érdeklődni. S, mint kiderült, kíváncsiságom egyáltalán nem volt alaptalan.

-     Na, ne már… komolyan jársz valakivel? Nyugtass meg, hogy ez csak valami rossz vicc. –nyilvánítottam ki nemtetszésemet hisztérikus hangon.

-     Ne haragudj Sora, de az előbb tényleg minden szavam igaz volt. Chungho-nak hívják és egy rendezvényen ismertem meg, ahol felszolgáló volt. Először csak mosolyogtunk egymásra, aztán leszólított. Telefonszámot cseréltünk, később pedig még találkozgattunk és valahogy szépen lassan elkezdett kialakulni közöttünk egyfajta ragaszkodás. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi van velem, egyszerűen csak szeretek a társaságában lenni. Olyankor nem G.NA vagyok, hanem csak egy átlagos ember, mint ő. Tulajdonképpen, mindig is egy ilyen embert hiányoltam az életemből. – nyilatkozott újdonsült barátjával való kapcsolatáról olyan szeretetteljesen, ahogy talán eddig még soha semmi illetve senki másról. Kivéve persze a rajongókat és a családját.

-      Figyelj G.NA, félre ne érts, ez valóban mind szép és jó, de belegondoltál már abba, hogy mi lesz veletek a turné alatt, vagy netalántán a későbbiekben? Szerinted képes lesz majd egyfolytában hozzád igazodni? Egy ilyen kapcsolat ezerszer több bizalmat és odafigyelést igényel. Remélem, ezzel mindketten tisztában vagytok. – szakította félbe társalgásunkat Gayoon, anyai kioktatással egyenértékű stílusban. Ezek szerint, ő és a többiek már be lettek avatva. Mondjuk logikus, tekintve, hogy G.NA, előbb ideért a 4minute dormjába, mint én.

-     Ilyen helyzetben, akár egyetlen egy apró hiba is hatalmas elbizonytalanodáshoz vezethet. Itt pedig már eleve adott két negatív tényező. Egyrészt a távolság, hiszen nem csak ez az egy alkalom lesz, hogy el kell utaznod hosszabb időre. 4 hónap még, úgy ahogy kibírható, de mi van, ha a következő alkalommal esetleg 8 hónapot kell távol töltened? Ki fogja bírni? A másik pedig a féltékenység. Ember legyen a talpán, aki tolerálni tudja, hogy a párját jóképű férfi idolok veszik körül, akikhez nem mellesleg még közel is áll. – adott hangot véleményének Amy, Gayoon-hoz hasonlóan. Bizonyára, ha egy kívülálló lenne fültanúja ennek a beszélgetésnek, azt hinné, hogy mindketten G.NA kapcsolata ellen vannak. Pedig pont ellenkezőleg. Féltik őt. Bár az kétségtelen, hogy rosszul mutatják ki, de akik ismerik őket, azok úgy is veszik az adást.

-     Lányok aranyosak vagytok, hogy így aggódtok értem, de teljesen felesleges. Ezeket már réges régen tisztáztam Chunghoval. A laptopomat viszem magammal így majd minden koncert után tudok beszélni vele 1 vagy 2 órát. A féltékenykedős dologra pedig csak annyit szeretnék mondani, hogy még egy fiú iránt sem éreztem azt, amit nála. Boldog vagyok. Ne féltsetek. – oszlatott el mosolyogva mindenfajta kételyt. Láttam a lányokon, hogy továbbra sem támogatják túlságosan az ötletet, de mivel nem az ő életük volt, beletörődtek. Fellélegezve vettem tudomásul, hogy a balhé itt véget ért. Vagyis abban a hitben voltam. Észrevettétek, hogy valakit ez idáig még csak meg sem említettem?

-     Úgy tűnik, hogy már csak egy ember maradt, aki nem tapasztalta meg, hogy milyen igazán szeretni és szeretve lenni. – mondta gúnyosan Jihyun miközben szemeit folyamatosan rajtam tartotta. Tudjátok, én már egészen kis koromtól fogva barátságos és nyitott ember voltam, mindenkivel jól kijöttem akivel, csak lehetett. Aztán találkoztam Nam Jihyun-nal. Már az első nap éreztem, hogy nem kedvel. Gyakran próbáltam közeledni hozzá, hiszen a barátnője akartam lenni. De végül az egész kudarcba fulladt. Nem miattam, hanem miatta. Folyamatosan távolságtartó és lenéző volt velem szemben. Azóta ugyan eltelt 2 év, ám a helyzet semmit sem változott. Legfeljebb annyiban, hogy mára már én sem szimpatizálok vele.

-     Jihyun!- szólt rá élesen a maknae.

-     Mert nincs igazam? Örök életében ilyen szerencsétlen fog maradni. A Sora név nem is igazán illik hozzá. Szerintem sokkal találóbb lenne a ’CUBE zöldfülűje”. – nevette el magát saját, engem alázó beszólásán.

-     Most azonnal állj le! Egyáltalán nem kell szégyenkeznie amiatt, hogy nem volt még barátja. – védett meg Amy rögtön. – Különben is, idők kérdése és biztos vagyok benne, hogy össze fog jönni Gikwanggal a turné alatt.

-     Amy!- nyögtem fel hisztérikus hangon, miközben arcomat elöntötte a pír. Miért az én személyes dolgaimmal kell ennyire szókimondónak lenni?

-     Sora, ugye nem te mondtad ezt az orbitális nagy butaságot Amynek? Csak mert ha igen, akkor engedd meg, hogy adjak neked egy jó tanácsot, mielőtt még nevetséges álmokba ringatnád magad. Felejtsd el őt, nem egy kategória vagytok. Gikwang azon kívül, hogy tehetségesen táncol és énekel, még piszkosul jóképű is. Több millióan szeretik őt világszerte. Míg te egy átlagos kinézetű lány vagy egy kis unalmas belsővel megfűszerezve. Ja és a bekerülésedért sem tettél le semmit az asztalra. Sokkal jobb lányt érdemel nálad… például engem. Hiszen ugyanolyan körökbe mozgok, mint ő, én tudom, hogy milyen életet él. Te, mint háttértáncos, sosem tudnád ezt átérezni. – vágta hozzám kegyetlenül meglátását. A szobában pillanatok alatt kínos csend állt be. Mindenki engem figyelt és azt várta, hogy mondjak valamit, de képtelen voltam rá. Talán tényleg ez az igazság? A bejutásom utáni rengeteg gyakorlás ellenére sem érdemlem meg, hogy itt legyek? Gikwang is csak sajnálatból kedveskedik és hülyül velem mindig? Zavart elmélkedésemből telefonom rezgése zökkentett ki. Kihalásztam zsebemből a készüléket, majd meglepve vettem tudomásul, hogy SMS-m érkezett, még pedig a legjobb barátomtól. Az üzenetben csak ennyi állt: „S.O.S, Mirage Kávézó előtt 11-kor! Doojoon”. Hála neki, sikeresen megmenekültem ebből a katasztrofális helyzetből. Gyorsan rápillantottam az órára, ami 3/4 11-t mutatott. Se szó, se beszéd, fogtam magam és kiviharoztam a nappaliból. Az ajtó előtt álló Hyuna és Mei között úgy látszott, hogy újra szent a béke, mivel vidáman nevetgéltek, és észre sem vették, ahogy elhaladok mellettük. De ez most nem is volt baj. Egyedül maradhattam a gondolataimmal.

Nemsokára indulunk!

2. fejezet

Óvatosan lenyomtam a kilincset és körül néztem a teremben. Barátnőm a földön elterülve kémlelte a plafont, mintha az olyan érdekes volna.

-     Bejöhetek? – kérdeztem udvariasan.

-     Ha nagyon akarsz. –felelt egykedvűen, pillantást sem vetve rám. – Egyébként ki mondta el, hogy itt vagyok?

-      Egy kismadár csiripelte.

-      Csak nem az, amelyikért úgy oda, meg vissza vagy? - tudakolta ekkor már mosolyogva.

-      Most rólad van szó, nem rólam. – vágtam ki magam gyorsan. – Egyáltalán, miért pont ide jöttél, és ami még ennél is fontosabb, hogy a fenébe jutottál be? Ehhez a teremhez csak a fiúknak meg a menedzserüknek van kulcsuk.

-      Először a takarítószertárba akartam menni, de kivételesen nem volt nyitva. Aztán láttam, hogy a szerelmed pont végzett a gyakorlással és jön ki innen. A többiek nem voltak vele, gondolom csak egyedül szeretett volna készülni. Megkérdeztem tőle, hogy itt maradhatok-e egy kicsit, ő pedig igent mondott. Ennyi a sztori.

-      Gikwang nem a szerelmem!

-      Persze, hogy nem. Végtére is az egész mondandómból nem a rá tett utalás maradt meg egyedül. – bökött oldalba nevetve.

-      Butaságokról nem vitatkozom. Inkább azt mondd meg, hogy jól vagy-e.

-      Remekül…

-      Ugye tudod, hogy Hyuna semmit sem gondolt komolyan?

-      Persze, tisztában vagyok vele, de azért nagyon elgondolkodtatott. Hiszen én, ha pár hónappal is, de régebb óta vagyok, itt, mint te, mégis nekem mondta ezeket a dolgokat. Azért ez elég kínos, nem?

-      Hékás, először is bármelyikünket ugyanúgy elküldhetett volna melegebb éghajlatra, az, hogy most rajtad csattant az ostor, a véletlen műve volt. Másodszor pedig eszedbe ne jusson magadat hozzám hasonlítgatni. Emlékezz, hogy a bekerülésünk között azért volt egy kis különbség. Az, hogy engem beválogattak, csak miattad volt. Nekem bizonyítanom kellett és kell is a mai napig. Ezért gyakorlok rengeteget, mindig, megállás nélkül. Te viszont a saját erőfeszítésedből jutottál idáig. Hiszen gondolj bele, hogy mennyi mindent tettél csak azért, hogy a CUBE-nál táncolhass. Rengeteget készültél rá, és ne mondd, hogy nem, mert ott voltam veled, minden gyakorlásnál. Ha te nem vagy szorgalmas, akkor senki sem. Lehet ugyan, hogy most már nem úgy hajtasz, mint régebben, de ettől soha nem leszel kevesebb, ahogy a tudásod sem. SOHA!

-      Mondtam, hogy már nagyon szeretlek?

-      Csak egy párszor. –válaszoltam kuncogva és jó szorosan megöleltem.

-      Legeslegjobbak? – nyújtotta felém kisujját.

-      Örökre. – csimpaszkodtam bele az enyémmel. – Mielőtt elfelejteném, Hyuna üzeni, hogy este mindenképp menjél át.

-      Így is, úgy is ott kell lennem, ahogy neked is.

-      Merthogy?

-      Komolyan mondom, olyan a memóriád, mint egy aranyhalnak. Ott vesz fel minket a Beast után reggel a busz... még te javasoltad, mert, hogy legalább reggel nem kell majd kapkodnunk.

-      Basszus, tényleg. – ugrott be hirtelen minden. Emlékeztek, hogy emlegettem egy bizonyos 2 nap múlva induló turnét? Nos, valóban 2 nap múlva lépünk majd fel nagyközönség előtt, de a főnökünk volt olyan rendes, hogy azt mondta, akár egy nappal előbb is elmehetünk a fellépés helyszínére, és azon a napon, ha akarunk, még szórakozhatunk meg pihenhetünk. Hogyan is utasíthattuk volna vissza ezt az ajánlatot? Az első állomás itt lesz, az én és még jó pár ember szülővárosában, Seoul-ban. Nem közvetlenül a közelben, hanem innen olyan 3-4 órányira. Miután letudtuk, repülünk tovább Tokyoba, majd Londonba és végül Sao Pauloba. Ez az egész körülbelül 4 hónapig fog tartani. Nem sok idő, de azt hiszem még sosem vártam ennyire semmit. 

-      Amy és G.NA is tudja?

-      Nyugalom Sora, csak te vagy ilyen feledékeny idióta. – simogatta meg kedvesen a karomat barátnőm. Én pedig gúnyos gesztusát csak úgy barátilag viszonoztam egy jókora nagy taslival. Utána természetesen visszavett. Még beszélgettünk egy kicsit a turnéról, és az ezzel kapcsolatos félelmeinkről, ezen kívül szó esett a két csapatról is, a csodálatos G.NA-ról szintén, majd Mei-nek hála a Gikwangos kérdéseket sem úszhattam meg. Mire észbe kaptunk, beesteledett, a CUBE épülete pedig kiürült. Így hát végül mi is elindultunk hazafelé. Otthon barátnőm előkapta hosszú listáját, amit még 3 nappal ezelőtt írt meg gondosan, majd aszerint kezdte el rendszerezni holmijait a bőröndjébe. Ellenben én, amit találtam a kupis szekrényembe, és úgy gondoltam, hogy biztos szükségem lesz rá, bedobáltam a poggyászomba. Mindezek elvégzése után, fogtunk egy taxit és elindultunk a 4minute dormjába. Míg Mei kifizette a költségeket, én addig előre mentem. Bekopogtam és pár másodperccel később egy Hyuna dugta ki a fejét. Arcán aggodalom tükröződött.

-      Mindjárt jön, ne aggódj. – bíztatóan megveregettem a hátát, és a nappalijuk felé vettem az irányt. Teljesen elképedtem. Az egész úgy nézett ki, mint valami csatatér. Helyesbítek, úgy, mint egy lányos csatatér. Bőröndök és ruhák szanaszét, fehérneműk a bútorokra dobálva, cipők a konyhapulton és a TV-n. Minden egy nagy káosz volt. Már majdnem azon voltam, hogy segítsek nekik, de aztán megláttam G.NA-t. Több se kellett, odarohantam és szinte ráugrottam. Imádom ezt a lányt! Sajnos nagyon ritkán sikerül összefutni így a CUBE-n belül. Az öltözője és a próbaterme is messzebb van a mienktől. Ha pedig nem fellépésen van és tökre ráér, akkor meg nekem nem jó, és ez ugyanígy fordítva. Sosem sikerül összeegyeztetni még egy ebédet sem emiatt. Ördögi kör, nemigaz?

Egy kicsi belőlem.

1. fejezet

„ I will change more as time goes by

And get stronger, oh more”

-        Könyörgöm csajok, legyen mára ennyi elég. Lassan az ájulás szélén vagyok. – adott helyzetjelentést magáról barátnőm, miközben folyamatosan levegő után kapkodott.

-        Ezt nem hiszem el… csak annyit árulj el nekem, hogy miért nincs benned soha csak egy csöppnyi kitartás is? Vagy egy cél? Vagy akármi? Tudom jól, hogy neked ez csak egy hobbi, de nekem annál sokkal több. Ha nincs benned valami eltökéltség, akkor inkább hagyd az egészet. Hátráltatsz engem, a csapatot, de legfőképp azokkal szúrsz ki, akik lehet, hogy nálad milliószor többet güriztek, mégsem jutottak be ide, mert te lettél kiválasztva. Pedig nem kizárt, hogy más jobban megérdemelte volna, hogy táncos lehessen a CUBE cégnél, mint te. – mondta el véleményét kimérten Hyuna. A teremben hirtelen síri csend lett, és már csak arra eszmélt föl mindenki, köztük én is, hogy Mei kiszaladt a próbateremből. Míg a többiek a távozott személy után néztek, addig én erősen Hyuna-ra összpontosítottam. Nem haragudtam rá és kioktatni sem akartam, hiszen tudtam, hogy az előbb semmit sem gondolt komolyan, akármennyire is durvának és őszintének hatott. Mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy a csapat Dancing Queen-je a szokottnál is idegesebb a 2 nap múlva induló turné miatt, hiszen ő fog a legtöbbet szerepelni, mind táncolásban, mind éneklésben. Rendkívül magabiztosnak tűnhet a színpadon, interjúkban, és sok minden másban is, de a nagy igazság az emberek, hogy ennek a lánynak egyáltalán nincs önbizalma. Míg Jihyun vagy Sohyun alig várja, hogy több 10000 ember előtt lépjen fel, addig őt, ezt inkább fesztültté teszi, ami gyakran ilyesfajta kirohanásokhoz vezet. Láttam, ahogy Gayoon a kijárat felé igyekszik, de leintettem.

-        Hagyd, majd én megkeresem.

-        Biztos? Ne segítsünk vagy valami?- kérdezte aggódva.

-        Gayoon-nak igaza van, bárhol lehet. –mondta kétségbeesetten Jiyoon.

-        Lányok, nyugi. Szerintem pontosan tudja, hogy hol van. Hiszen legjobb barátnők. Ismeri őt. Csak hagyjátok, hadd menjen. - nyugtatta higgadtan a többieket Amy. Bólintottam egy aprót és az ajtó felé sétáltam. Ám mielőtt még kiléptem volna rajta, egy aprócska hang szólalt meg a hátam mögül:

-        Kérlek, mondd meg neki, hogy rettentően sajnálom, és, hogy semmit sem gondoltam komolyan… és azt is, hogy este mindenképp jöjjön át.

-        Rendben. – mosolyogtam bíztatóan Hyuna-ra, majd elmentem. Ahogy a hosszú folyosón sétáltam, akaratlanul is elmosolyodtam azon, hogy még így, 2 év után is egy hatalmas labirintusnak látom az egész CUBE épületét. Emlékszem, hogy annak idején, amikor a gimnáziumba pályaválasztás előtt álltam, rögtön, gondolkozás nélkül tudtam, hogy egy Táncművészeti Főiskolába fogok jelentkezni. De nem akármilyenbe, hanem Korea legjobbjába! A szüleim természetesen nem támogattak. Miért is tették volna? Apukám ügyvéd volt, anyukám pedig jogász, nem volt kérdés, hogy nekem is hasonló pályán illett volna a továbbiakban elhelyezkednem. De ezek sosem vonzottak igazán. Abban az időben nem is számíthattam támogatásra. Legalábbis a szüleimtől semmiképp. Szerencsémre akadt olyan is, aki megértett. Ez volt Mei. Ő is hasonló álmokat dédelgetett, mint én. Táncolás minden mennyiségben, egy nagyobb cégnél. Annyi volt a különbég, hogy míg én a JYP-hez akartam mindenáron bejutni ő a CUBE-hoz. De ez természetesen semelyikünket sem akadályozta meg abban, hogy a másikat biztassuk. A lényegesebb eltérés inkább az volt, hogy neki végül sikerült is, nekem pedig nem. Akkor és ott én mélységesen csalódtam magamban és a tánctudásomban. Nagyon el kellett töprengnem azon, hogy egyáltalán akarom-e folytatni, hiszen annyi munkám volt benne. Minden reggelemet tánccal indítottam és minden estémet azzal fejeztem be, de ezek szerint, oda ez kevésnek bizonyult. Még Mei-nél is 1000-szer többet edzettem, mégis neki sikerült. Azt hiszem az a korszakom volt a legnyomasztóbb, amit akkor átéltem. De nem csak nekem. Ha a JYP mást nem is, de egy legjobb barátot mindenképp adott nekem. Ő énekesként akart befutni, az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy ő sem került be. Így már ketten estünk mély önsajnálatba. Legalábbis 2 hétig biztosan nem hallottam magamtól semmi pozitív megnyilvánulást, ami jó színben tüntetett volna fel. Azután valahogy az elveszett szerencsém kezdett visszatalálni hozzám. Mei felhívott, hogy a csapatban, ahol táncol, szükség lenne még 1 emberre, és beajánlott a főnökénél. Kétségbe voltam esve. Az egész nagyon kettős érzés volt.  Egyrészt megnyugtatott az a tudat, hogy lehet bármilyen rossz is a helyzetem, a barátnőm mindig ott lesz mellettem. Másrészről viszont nem éreztem, hogy megérdemelném. Hiszen az én álmom nem a CUBE volt, és, az egész bejutásom igazából csak egy nagy adag protekció lett volna. Mindezt elmeséltem a legjobb barátomnak is, aki csak annyit mondott, hogy próbáljam meg, és ha tényleg kellek nekik, utána csak arra törekedjek, hogy a legjobb legyek. Azt hiszem, ezt meg is valósítottam. Rögtön a bekerülésem után, mindenkinél többet adtam bele a táncba és nagyon lassan, de biztosan a legjobbá tornáztam fel magam. Az érzelmeim remekül tükröződtek a mozgásomon és mozdulataimon keresztül illetve, valahogy a zenét is sokkal jobban magaménak éreztem. A lányok erre csak azt mondták, hogy egy igazi dög bújt el bennem. Bár ők nem sejtették, én igazából szükségszerűnek tartottam, hogy a legjobb formámat nyújtsam. Mindenkinek tartoztam ennyivel. Főleg azoknak, akiknek miattam nem sikerült. Meg akartam mutatni, hogy igenis megérdemlem, hogy ma itt lehessek, ahol vagyok. Később kiderült, hogy énekes barátom is adott magának még egy esélyt, de ezúttal ott próbálkozott, ahol én is. A sok munka pedig meghozta a gyümölcsét. Bekerült egy bandába, ami valószínűleg ma már a legnépszerűbb fiúcsapat a CUBE-nál és én ennek őszintén örülök. Persze a BTOB is nagy sikernek örvend. Ahogy így röpke 5 perc alatt visszapörgettem az „időt”, tudatosult bennem, hogy én nagyon szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok, hogy végül itt értem célba, és szerencsés vagyok azért is, mert olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket már bátran nevezhetek a második családomnak, és tudom róluk, hogy semmi pénzért nem adnának oda másnak. De én sem őket.

-        Úgy látom, hogy valamiben nagyon erősen elmélyedtél. – egy pillanatra az egész testem összerezzent, majd a meglepetésszerűen ért hang irányába fordultam, és a világ legédesebb személyével találtam szemben magam. Szinte éreztem, ahogy az arcom el kezd égni.

-        Valójában Mei-t keresem. Na és te… te mit keresel itt?- kérdeztem zavartan.

-        Látod azt? – mutatott a tőlem jobb oldalon lévő ajtó irányába, amire nagy nyomtatott betűkkel csak ennyi volt írva: BEAST.

-        Igen.

-        Nos mivel én a Beast tagja vagyok, és itt az öltözőm, gondoltam bemegyek. Remélem, megengeded. – próbált gúnyos lenni, de közben aranyosan mosolygott rám.

-        Nagyon vicces. – néztem rá morcosan, de arcvonásaim rögtön megenyhültek, amint megéreztem parfümjének bódító illatát. Ez a fiú annyira tökéletes.

-        Amúgy a próbateremben van.

-        Kicsoda?

-        Hát Mei. – neveti el magát.

-        Mármint a tiétekben?

-        Aha.

-        Ezt nem értem. Sosem oda szokott menni, hogyha szomorú. - töprengtem.

-        Tényleg nem tűnt túl vidámnak. Talán történt valami?

-        Hosszú. Ne haragudj. Szia.– hagytam ott, majd sietősen a Beast próbaterme felé vettem az irányt.